| Robbanás előtti csend a BAR-listán? |
Lassuló ütemben, de az egy évvel korábbihoz képest így is 18%-kal nőtt június végére a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KRH), közkeletű nevén a BAR-listán élő mulasztással rendelkező magánszemélyek száma, mely így elérte a 806 ezret.Mivel március óta az egy évnél régebbi lezárt tartozással rendelkezők már nem szerepelnek a rendszerben, összesen "csak" 871 ezer BAR-listás van Magyarországon, ez a jogszabályi változás ellenére is 2%-kal magasabb a tavaly júniusi adatnál. A BAR-lista hosszúságára vonatkozóan aggasztó jel a svájci frank töretlen erősödése.
A BISZ Zrt. legfrissebb, június végére vonatkozó adatai szerint jelenleg 871 ezer magánszemély szerepel a BAR-listán, vagyis ennyien vannak azok, akik számára legalább 90 napos, minimálbért meghaladó összegű folyamatos késedelem vagy visszaélés, csalás miatt gyakorlatilag lehetetlen a hitelhez jutás. A lista idén február végén volt a leghosszabb, ekkor 939 ezren szerepeltek a rendszerben, azonban egy jogszabályi változás miatt az egy éven túli lezárt tartozással rendelkezők, mintegy százezer fő márciusban kikerült belőle. Ha nem történt volna ez a bankok által egyáltalán nem üdvözölt változás, a BAR-listások száma ma megközelítené az egymilliót. Többet mond az élő mulasztással rendelkező magánszemélyek száma, hiszen őket nem érintette a döntés. Ők jelenleg 806 ezren vannak, ami 18%-kal haladja meg az évvel korábbi 682 ezret. Számuk a magyar bankok nem teljesítő hiteleinek arányához hasonlóan lassuló ütemben nő: a 2010-es év egészében még 23,5%-os volt az emelkedés. Félő azonban, hogy az újabb és újabb csúcsot döntő frankárfolyam miatt az idei év második felében egyre többen csúsznak 90 napon túli késedelembe, így a BAR-listások száma újra gyorsuló ütemben nő. A 806 ezer mulasztóra 1 473 000 fennálló mulasztás jutott június végén, ami 23,9%-kal magasabb az egy évvel korábbi adatnál, vagyis nőtt a több hitelügylet esetében is késedelemmel rendelkezők száma. A lezárt mulasztások száma ugyanakkor 372 550 -ről 147 000-re csökkent, de ez az említett jogszabályi változás következménye, hisz ma már csak a legfeljebb egy éve lezárt ügyletek szerepelnek a rendszerben.
A vállalkozási alrendszer a vállalkozók adatait háromfajta nyilvántartásban, hitelszerződések, fizetésképtelen vállalkozások és felmondott készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadási szerződések szerint tárolja. Az első félév végén 171 ezer vállalkozást tartottak nyilván a rendszerben, ami 3,4%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az élő vállalati hitelszerződések száma június végén 394 ezer darab volt, ami 6,4%-kal marad el a tavaly júniusitól. Forrás: PORTFOLIO 2011. július 13. | 13:31 |







![]() | Ma | 29 |
![]() | Tegnap | 64 |
![]() | A héten | 201 |
![]() | Összes | 137319 |